Fejlődni kell

Edit arról írt ma délben a bolgjában, hogy könnyebben érezné magát, ha meg tudnánk állapodni egy eszközrendszerben, mert akkor nem a technológia próbálgatására menne el idő, hanem a módszertani fejlődésre. Megemlíti még azt is, hogy úgy látja, a résztvevők 20%-a az, akik megszólalnak, írnak, hozzátesznek a kurzushoz. Erről is ír részben Håtu az osztályteremben.

Ez juttatta eszembe a 80/20-as szabályt, amelyről először Csermely Péter könyvében olvastam. Ez a szabály eredetileg egy közgazdaságtani fogalom volt, de az életben sok más helyen is jól le lehetett írni vele az arányokat, aránytalanságokat. Így van ez szerintem ezzel a képzéssel is. A tartalom közel 80%-át a résztvevők közel 20%-a állítja elő. Közösségünk skálafüggetlenségének ez egy újabb bizonyítéka, és talán nem is lennénk igazán konnektivisták, ha ez nem így működne nálunk. :-)

A skálafüggetlenség mellett igaz ránk az egymásbaágyazottság is, hiszen minden csomópontot megvizsgálva és kiemelve egy újabb hálózatot kapunk, aminek egy elemét vizsgálva ismét egy újabb hálózathoz érkezünk. Így végül is a diákjaimat nem csak én tanítom, hanem a hálózatok egymásbaágyazottsága révén közvetve kulcsi és pp is. Addig nincs is ezzel semmi baj, amíg nem kopogtatnak az ajtómon az óradíjukért. :-)

Az eddigiek során megpróbáltam az oktatási tevékenységemben azt a módszert is alkalmazni, amit a 3. heti bevezetőben pp említett. Mégpedig, hogy a hálózat egy csomópontján keresztül vegyem rá az egész hálózatot valamire (célszerűen a tanulásra). Ahogy korábban említettem, próbálkozásaim eredménye az lett, hogy a végzősök létrehozták a maguk kis hálózatát a Ning.com-on. Ezzel adott volt, hogy információkat gyorsan, hatékonyan szét lehessen küldeni a hálózatban és elég legyen csak azt a kiemelt csomópontot elérni, amelyik nagyon sok kapcsolattal rendelkezik.

Hogyan tudtam hatni az egész hálózatra a néhány vagy egyetlen csomóponton keresztül? Azok, akik ilyen csomópontjai az osztálynak, a tanítási órákon aktívabbak és együttműködőbbek. A hatás eléréséhez nem tettem mást, mint azt, hogy egy kicsit jobban odafigyeltem ezekre a diákokra és a frontális információközlés mellett külön nekik is elmondtam mindent, illetve jegyzeteket, segédleteket részben rajtuk keresztül juttattam el a hálózathoz. Ennek az lett az eredménye, hogy a legutóbbi dolgozatra való felkészülésben a hálózat elemei a korábbinál aktívabban kommunikáltak egymással, a kiadott ellenőrző kérdésekből maguk készítettek segédletet és javították egymás hibáit.

Ez megerősítés lehet Editnek arra, hogy valóban nem a technológia a lényeg, az csak egy eszköz. Erre a hálózatra (technikus osztály) egyébként igaz a 80/20-as szabály is, mivel a jegyzetek, információk 80%-ának előállításában 20%-nyi tag vesz részt.

Azt vállaltam egy héttel ezelőtt, hogy a kurzusbeli aktivitásom eléri legalább a 10%-ot. Ezt sikerült teljesíteni, jelenleg 15,44%-on állok. Bár a %-os aktivitási mutatót nem értem, de ettől függetlenül igyekeztem bekapcsolódni az osztályterem munkájába is. A pontozás szerintem jó lesz, ha elkészül.

Az olvasással is jól haladtam, szántam időt az olvasásra. A vállalt irodalmak közül csak egyet tudtam feldolgozni, mert a hírlevelek kapcsán a többiek írásait is elkezdtem egyre inkább olvasni, ami időbe került. Néha úgy éreztem magam, mintha elvesztem volna, holott csak követtem a téma fonalát, de talán ez ebben a világban természetes.

Technikus osztályban tanítok, így a diákok, akikkel foglalkozom, már mind érettségi után vannak. A fogalomtérkép módszerét először kb. fél évvel ezelőtt alkalmaztam, mivel problémák voltak a szövegértéssel és nagyobb mennyiségű (4-5 oldal) szakmai szöveg feldolgozásával. Ekkor a tanórán csoportokra bontottam az osztályt és 2-3 bekezdésnyi szöveget adtam nekik, hogy emeljék ki a lényeget, majd a többieknek mondják azt el. A tartalom feldolgozásához kézenfekvő volt, hogy a fogalomtérképet hívjuk segítségül. Az egyes részeket megpróbáltuk összekapcsolni, hogy az adott témakört egyben láthassuk. Nem ment könnyen.

Más módszerek sem hoztak jobb eredményt. Nemrégiben operációs rendszerek tantárgyból a processzorütemező algoritmusokkal foglalkoztunk. Itt is volt lehetőségem a tartalomhoz igazítani a formát, megpróbáltam algoritmusleíró eszközzel elmagyarázni, hogyan működik egy-egy algoritmus. Mivel egyik diák sem tanult korábban programozni, így már a jelöléssel is problémák voltak. Végül egy nagyon leegyszerűsített ábrát készítettem, ami valamelyest hasonlít a Jackson ábrára. Ezzel már el tudtam érni, hogy a tanulók egy részének érthetőbbé vált a téma, viszont nem mindenki számára volt hasznos.

Nehéz olyan módszert megválasztani, ami mindenki számára egyformán használható. A múlt hét szerdai beszélgetésben is felmerült, hogy más által készített fogalomtérkép mennyire segít a saját tanulásomban. Azt gondolom, hogy nem elsősorban arra kell törekedni, hogy kész fogalomtérképet adjak ki, hanem a módszert megtanítva segítsem a tanulót abban, hogy el tudja készíteni a saját jegyzetét.

Ahhoz, hogy eredményes legyen az oktatási tevékenységünk nem csak arra van szükség, hogy sokféle tanulási technikát ismerjünk, hanem arra is, hogy egy csoporthoz és adott témához megtaláljuk a megfelelő módszert.

Kulcsi azt írta a blogjában, hogy a tudáshoz három lépcsőben juthatunk el:

• Olvass
• Alkoss
• Osszd meg

Most az olvasás szakasza kezdődik nálam. Nézzük, mit választottam ki a gazdag választékból:

• Valódi tanulás a virtuális világban
• A Learning Theory for the Digital Age
• Novak és Canas publikációja

Az elmúlt pár napban többször is előjött a kurzuson belül az elfoglaltság, a sok feldolgozandó anyag, a ránk zúduló információs tömeg problémája. Pp többször is ajánlotta a fórumokon is a szűrést, azt, hogy csak kevés dologra koncentráljunk, emeljük ki a számunkra fontosat.

Mérnök informatikusként a konnektivista eszközök használata nem okoz nagy problémát, legfeljebb csak az, hogy mindegyikhez megtaláljam a felhasználónevem és a jelszavam. Másokhoz képest úgy érzem, hogy nekem az elméleti hátterem kevés, és ezért is jöttem erre a kurzusra, hogy gyarapodjak elméleti tudásban. Ezt sem könnyebb megvalósítani, mint egy humán beállítottságú számára a technikával megküzdeni. Az információ nekem is sok, de valamilyen szűrést ki kell találnom.

Adok magamnak 24 órát arra, hogy az elmúlt másfél hét ajánlott irodalmából kiválasszak párat és elkezdjem feldolgozni. Ezen kívül az elkövetkezendő 168 órát arra szánom, hogy, ha már technikai nehézségeim nincsenek, akkor az aktivitásomat tudjam fokozni, és február 17-én 21:00-ig elérjem a 10%-os aktivitási szintet az osztalyterem.hu oldalon (most 6.90%-on állok).

A hagyományos oktatási forma kereteiből eddig is próbáltam kilépni azzal, hogy a Moodle-t elkezdtem alkalmazni a technikusok képzésében. Eddig többnyire azzal értem el azt, hogy a diákok használják a rendszert, hogy a hiányzó vagy már eleve elektronikus tananyagokat ebben a a környezetben tettem elérhetővé, illetve a feladatokat ezen keresztül adtam ki. Igazából ez még csak egy adminisztratív megoldás és kevésbé az igazi konnektivizmus.

Az elmúlt két évben ettől függetlenül voltak sikerek, amikor a fórumokon egymás között osztottak meg információkat és néha még a kérdésekre is diáktól érkezett válasz. Ez már jó, de ilyen tevékenység kevés volt.

Radiozoom azt írta február 1-jén:
"Valahogy meg kellene világítani azt a lehetőséget az oktatók felé, hogy ezen módszeren keresztül, egy alapvető, 2010-ben már minden pedagógusnak, vagy oktatónak tudni illő felhasználói tudáson keresztül, hatékony oktatási tereket tudnak kialakítani, ami nem teher a számukra (mint a robosztus elearning rendszerek használata), hanem egy olyan, könnyen menedzselhető tér, ahol minden diák jelen van, legalábbis a mostani mutatók szerint ott van."

A Moodle-re alapozott oktatási portált a diákok nehézkesnek tartják, a kollégák sem szeretik nagyon, nehezen veszik rá magukat, hogy használják. Ezzel szemben a Ning hálózatán a diákok (kis noszogatás után) maguk alakítottak ki egy környezetet a jegyzetek és információk megosztására (http://rootkiskacsa.ning.com). És itt a kollégák is hamarabb csatlakoznak. Mi a titok? A Ning-en a diákok maguk alakíthatják a környzetet, a felületetet maguk választhatják ki, a blokkokról is maguk dönthetnek, a fórumokat is maguk szerkeszthetik. Ez szabadabb, mint a kötött iskolai forma, még akkor is, ha az is konnektivista. Van egy másik példa is erre, egyik kollégám és diákjainka hálózata: http://enekzene.ning.com

A kérdés ezzel kapcsolatban az, hogy a hálózati tanulás segítésére középiskolában jó-e a Moodle vagy használjunk valami mást, ami hasonlít a Ning-hez? Vagy használjuk kötetlenebben a Moodle-t, adjunk több jogot a diákoknak a keretrendszeren belül?

Tegnap, február 1-jén elindult az első magyar konnektivista kurzus. Bővebb információt az osztályterem.hu oldalon lehet találni.

A kollégák blogbejegyzéseit olvasgatva és a szakirodalmat böngészve azon gondolkozom, hogy a diákok számára mikor lesz ilyen képzés? Vagy lehet, hogy csak én dolgozom rossz helyen és a mi iskolánkban van kevés együttműködő diák? Egyáltalán a diákok hogyan látják a mai tanárt?

Az eredeti cím a Változni kell címet viselte volna, de az már sajnos foglalt. Végeredményben ez is kifejezi azt, hogy miért is indítottam el ezt a blogot.

Lassan már több, mint egy éve gondolkozom, hogy valahol le kellene írnom gondolataimat, elképzeléseimet az oktatással kapcsolatban. Ezt egy fiatalember 2007. decemberi blogbejegyzése indította el bennem. Ehhez még hozzájött a komment.hu oldalon tavaly ősszel megjelent cikk is. Mindkettő meglehetősen rossz képet fest a mai magyar oktatásról és a középiskolában dolgozó pedagógusokról.

Mit lehet mégis tenni, hogy a közvélemény ne így vélekedjen a pedagógusokról? Változni, fejlődni kell. Ehhez kevés egy-két fecske. Egy kicsit többre van szükség, de addig is, amíg nem történik változás a rendszerben, hát változzunk, fejlődjünk egyénileg!